page

Célunk

 

 

 

 

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim

 

Elérkezett az idő, hogy a Magyar Alternatíva konkrétan felvázolja céljait.

Közel egy éve közlünk rendszerkritikus cikkeket, anélkül, hogy bármely szélsőséges

oldalra csúsztunk volna. Ezek mellett rendszeresen közöltünk saját írásokat is

melyekben ajánlatokat, megoldásokat, elképzeléseket közöltünk mit, hogyan tenne a

Magyar Alternatíva. Minkét portálunk (Facebook + www.Honlap) egy figyelemre

méltó nézettséget ért el, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy soha nem álltunk be a

fröcsögő, személyeskedő, gyűlölködő portálok - több tizezer tagokat számláló -

soraiba. Egy éve elemezzük a kommentárokat, levonva azokat a tanulságokat,

amiket hasznosítani szeretnénk, melyeknek figyelembe vételével alakítottuk ki

koncepciónkat.

  1. A Magyar Alternatíva megmarad egyesületnek, hiszen a pártok elleni

frusztráció teljesen érthető és úgy gondoljuk, hogy a független jelöltek nagyobb

szerepe jelenthet egy kiutat a mindenkori párthatalmi törekvésekből.

  1. Ugyanakkor azt is be kellett látnunk, hogy a jelenleg gúzsba kötött választási

rendszer csak a pártokat tekinti érdekvédelmi szervezetnek, csak azok

indulhatnak eséllyel a választásokon,

  1. Egyre nő azon potenciális szavazók száma, akik nem tudják kire adják a

voksukat, hiszen egy teljes mértékben vállalható párt nincs a szintéren és

ezáltal új, innovációs megoldást sem hallunk, látunk egyiktől sem. Populista,

elcsépelt dogmák repkednek a fejünk felett, melyek akarva akaratlan csak

egyet engednek sejteni: A párt a fontos, szavazz rá, ennek fejében megígérjük

hogy 4 évig nem fogunk ,,zaklatni" azzal, hogy újra kikérdezzük a véleményed.

  1. A Magyar Alternatíva programpontjai abból az egyetlen irányvonalból tevődött

össze, amely évtizedek óta bizonyítja létjogosultságát. A fejlett nyugati

országok ipari, gazdasági és szociális rendszeréből ültettük át azokat a

részeket, amelyek Magyarországot újra a jólét és biztonság útjára vezeti,

természetesen a mindenkori nemzeti érdekek figyelembevételével. Nem

másoltunk, de tanultunk! Attól, onnan, ahonnan a ,,tananyag" bevált és sikerre

vezetett.

  1. A két éve alakult Tenni Akarók Országos Szövetsége (TAOSZ) a pártot, mint

eszközt kívánja alkalmazni, nem pedig a jól megszokott párthatalmi,

egyeduralom kiépítését tűzte ki célul. Ez nekünk éppen elég volt ahhoz, hogy

elsőként csatlakozzunk - mint független civil egyesület - a párthoz, amely egy

kizárólagos választási pártként kívánja tömöríteni az elégedetlen polgárokat és

a parlamenten kívüli pártokat, egyesületeket, mozgalmakat, mindezt a

szuverenitásuk megörzése mellett.

  1. Mi történik, ha a MA & TAOSZ kombó nem ér el sikert, nem lesz

támogatottsága és végül feloszlik?

Semmi!

A huszon-egynéhány tag végzi tovább a megélhetéshez szükséges munkáját, foglalkozik a családjával, éli

hétköznapi életét. Csalódottan bár, de hazafias tudattal: mi megpróbáltuk,

tettünk valamit, rajtunk nem múlott!

De mi történik Önökkel, a közel 3 millió kétségbe esett, nem megalkuvó, „inkább nem választok, mint bárkit is az elitből" állampolgárral? Ha nem

találja meg a ,,helyét" akkor, akarva akaratlanul is választani fog, mégpedig a jelenlegi kormányt, hiszen az ,,otthon tartott voksát" melyre az

ellenzéknek égető szüksége lenne, a kormány elégedetten fogja konstatálni: az alacsony részvétel miatt, 25%-kal 2/3-ot nyert a Fidesz!

  1. Hogyan lehet ,,tenni akaró" aktív résztvevője a sorsdöntő választásoknak:

Küldje el ezt a levelet minél több ismerősének (mi is indítunk egy kisebb

kampányt) regisztráljon a TAOSZ-ba és - ha teheti - támogassa anyagilag is

a kommunikációs csatornát, amely a mi esetünkben szinte kizárólag az

internet által adott lehetőségek (Gugli a barátod, ha fizetsz…) Szívesen látjuk a

helyi csoportosulásokat is, melyek szintén új csatornákat nyitnak meg.

Mindent egyebévé, mi megteremtettük a jogi, technikai feltételeket ahhoz,

hogy beindulhasson egy láncreakció, amely sikere esetén, a legerősebb

polgári ellenzéki tábor kialakulása lesz. Hogy ez mennyire fontos, arról álljon

itt záró sorokként a jelenlegi szabály:

  1. a) minél nagyobb a részvétel, annál kisebb a Fidesz esélye
  2. minél kevesebb részre töredeznek a nem a Fideszre adott szavazatok, annál kisebb a Fidesz esélye.

www.taosz.hu


Kommentek