page

Mindenki tehet a hazáért

1 összefogó, technikai párt    →    országos lista, 5% küszöb

Független jelöltekkel közösen kidolgozott, elfogadott programpontok, irányelvek, pártutasítások és párthatározatok nélkül.

Az országos koordinációt, logisztikai, publicisztikai, szervezői és nem utolsó sorban anyagi szinten a technikai párt veszi át

                                                 ↓

példa:

19 megye x 2 független jelölt = 38 (lista állításhoz minimum 27 jelölt kell) max 106 ból.

Egyesületek, mozgalmak, szervezetek támogatásával, melyek a bejutás után is aktívan segítik a képviselő helyi/parlamenti munkáját.

A legnagyobb támogatást attól a többmilliós nem szavazó, pártellenes tábortól reméljük, akik csupán azért nem akarnak szavazni, mert egyik pártban sincs bizodalmuk, bármely okból kifolyólag is.

Ha hiszünk a közvélemény kutatásoknak, akkor ez a szám jelenleg 35-4O% ami 3-3,5 millió szavazót jelent.

Már I,5-2 milliós támogatással egy jelentős ellenzéket tudnánk generálni a mindenkori párthatalmak ellen. Egy olyan erős ellenzéket, ami már érdemben betöltheti a fékek és ellensúlyok fontos, parlamentáris feladatát és természetesen ugyanilyen erővel támogathatná egy kisebbségi párt ésszerű javaslatát.

Az elmúlt időkben többször is tapasztalhattuk, mennyire esélytelenek voltak az eddigi kisebbségi beterjesztések, amiket sokszor kizárólag presztízs vagy pártérdeki okokból blokkolt a kormányzópárt, teljességgel figyelmen kívül hagyva, hogy ez az országnak, társadalomnak jó-e vagy sem.

Legyen Ön is független népképviselő, jelezze amennyiben olyan személyt ismer akit erre érdemesnek tart, hogy érvényesíthessük a népakaratot, bármi legyen is a jövő évi országgyűlési választások kimenetele.

Ne feledjük: bármely párt nyerjen is, ők a népesedés max. 30% át fogják lefedni. Ezért fontos egy független, népjelölt ellensúly létrehozása!


Kommentek