page

Választási forradalom!

Forradalom! A választási innováció!

http://hvg.hu/itthon/20171130_Orban_felemelkedese_es_bukasa_a_2018as_forgatokonyvek#rss

Hihetetlen számunkra, hogy még mindig azt az ,,ellenzéket" favorizáljuk, amely ugyanazt bizonyítja, amit az elmúlt 4(?) év parlamenti szerepelése mutatott: tehetetlenség, megalkuvás, pozíció biztosítás.

A cikk 5 lehetőséget boncolgat, amelyből csak egyetlen egy vezethet érdemi sikerre. A „hatodik verzió" a választási forradalom!

Egy civil választópárt, amely a sarkalatos törvények meghozása/ eltörlése után feloszlatja magát es új választásokat ír ki, az immáron jogállami választási rendszerrel. Civil képviselők mind a 106 EV körzetben, akiknek semmi más dolguk sincs, mint a választópártot 2/3-al a törvényhozás grémiumába juttatni! Ne féljen, minden területen vannak elnémított, félreállított, leváltott szakemberek, akik szívesen adják szaktudásukat az érintett témák megoldásaihoz.

Fordítsuk meg a jelenlegi dramaturgiát: Ne azt nézzük, melyik párt mögé KELL beállnunk, hogy változás legyen, hanem a pártoknak kelljen hozzánk igazodniuk, ha valamilyen szerepet szeretnének még betölteni a magyar politikai életben,

Lehetetlen, hogy nincs azországban 106!!! karakán, becsületes, tenni akaró magyar, akik kiveszik a részüket az ország gazdasági és szociális szakadékba zuhanásának megállításában. Azonnali, minimál programunk itt olvasható: https://www.a-magyar-alternativa.hu/hir.php?id=96

Az EVK listáját, az Ön hovatartozását és "ellenfelét" itt láthatja:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_egy%C3%A9ni_v%C3%A1laszt%C3%B3ker%C3%BCletek_list%C3%A1ja

  1. Legyen független képviselő a Magyar Alternatíva civil egyesületben.
  2. A független képviselőket egy választópárt, a TAOSZ (Tenni Akarók Országos Szövetsége) tömöríti magába és a választási törvényeknek megfelelően mint párt indul a választáson
  1. Visszaállítjuk a jogállamiságot, felszámoljuk a NER összes tartóelemét, elkezdjük az elszámoltatásokat, fertőtlenítjük a magyar politikai életpocsolyáját
  1. Új választást írunk ki, amin a Fidesznek is annyi esélye lesz, mint bármely más pártnak (plakát, média, köz-TV, minisztérium és újság propaganda nélkül)
  1. Az új népképviselők részére létrehozunk egy un. „visszatérési kasszát" a politikai forradalom utáni időszakra, amely biztosítja a privát gazdaságba való visszatérés lehetőséget, (ha akarja) anélkül, hogy a jelöltnek egzisztenciális problémái adódhassanak hazafias vállalása miatt.

Visszatérési kassza: Azoknak, akik vállalják, hogy aktívan részt vesznek a választási forradalomban, létrehozunk egy "visszatérési kasszát"! Minden forradalmi képviselő kap egységesen bruttó 400.000 forint képviselői fizetést, attól függetlenül, hogy előző munkahelyén mennyit keresett, Ez az egy év nem arról szól, hogy gyorsan meggazdagodjon az illető (ellentétben a jelenlegi politikusokkal) hanem arról, hogy segítse az ország politikai megtisztítását. A jelenlegi képviselői juttatás (pótlékok nélkül) Bruttó 750 ezer forint. A fennmaradó 350 ezer forint, minden képviselő után megy a "visszatérési kasszába" havonta, egy évig, amig az új választás ki nem lesz írva és a TAOSZ fel nem oszlik. 106 képviselő x 350 ezzel x 12 = 445.200,000 forint lesz félretéve azoknak a forradalmi képviselőknek, akik vissza szeretnének térni polgári foglalkozásukhoz és új munkahelyen akarnak elhelyezkedni. A "visszatérési kasszába" való befizetésre minden képviselő kötelezi magát, ez feltétel a jelölésre.

Amennyiben pártok is támogatják a kezdeményezést, úgy azoknak is alá kell Írniuk ezt a megállapodást. Ők eldönthetik, hogy részt vesznek-e a népakarat végrehajtásában csökkentett juttatásért, vagy azonnal mehetnek munkát keresni mert kiesnek a Parlamentből...

Hihetetlen, nem megvalósítható bolondság, kivitelezhetetlen örültség, Mission Impossible?

Ezek is azok voltak, Ők hittek benne:

                                                           GoIyóstoll (Bíró László József)

                                                           Porlasztó (Bánki Donát és Csonka János)

                                                           Bűvös kocka (Rubik Ernő)

                                                           Torziós inga (Eötvös Lóránd)

                                                           A zajtatan és robbanásmentes gyufa (lrinyi János)

                                                           Transzformátor (Bláthy Ottó, Zipernowsky Károly, Déri Miksa)

                                                           Fertőzést megelőző eljárások (Semmelweis lgnác)

                                                           Sokszögeszterga (Gellért Károly)

                                                           Dinamó elv (Jedlik Ányos)

                                                           Szódavíz (Jedlik Ányos)


Kommentek





Név: Bende István
1. Egy szépséghibája van csak ennek a "szép*" tervnek, hogy egy nem létező állam kamuválasztásán akar "rendszert váltani". 2. Mi ebben az alternatíva? Csak a népszuverenitás nem látszik belőle, ellenben látszik a nemzetet megosztó pártrendszer átmentésének kísérlete (nem feltétlenül szándékosan, lehet csak régi beidegződés is). 3. A nép közvetlen hatalomgyakorlása teljesen egyenrangú a képviselőkön keresztüli közvetett hatalomgyakorlással! Alkotmány 2.§ (2). Ja, ehhez persze tudni kéne, hogy az van hatályban, és nem a megszállók által hazudott Alaptörvény, amely sehol sincs hatályban, csak hazudják, mert övék a média, és benne van az összes párt! Az Alkotmányos Ellenállás Mozgalom a minden magyar állampolgárra vonatkozó alkotmányos kötelességét teljesítve, a nép önrendelkezési jogának érdekében lép fel. Az önrendelkezési jogunk legfőbb eleme, hogy új alkotmányt vagy alaptörvényt csak a magyar népnek van joga alkotni és elfogadni, és ezzel egy új olyan államot van lehetősége létrehozni, amelyben a törvények és az állam a magyar népet szolgálja, és nem fordítva. Szerintem gondoljátok újra az egészet, és inkább kezdjünk el közösen megalkotni egy jövőképet, és ehhez szerezzük vissza az önrendelkezésünket, mert akkor minden lehetőség a mi kezünkben van! https://alkotmanyos-ellenallas.hu/pub/a_kozjogi_helyzet_ismertetoje.pdf https://alkotmanyos-ellenallas.hu/pub/jogi_allasfoglalas_az_alaptorveny_ervenytelensege_es_ennek_kovetkezmenyei_targyaban_2017_10_23.pdf
dátum: 2017-12-23 21:53:24
Név: KOczkáné Zsuzsa
na ez már valami ez tetszik, vannak apró dolgok de mindent a maga idejében.! Kezdetnek jó !
dátum: 2017-12-02 20:50:34